Pályázati felhívás civil szervezetek részére!

Vésztő Város Önkormányzata pályázatot hirdet a Vésztő Város közigazgatási területén székhellyel, telephellyel rendelkező, és az önkormányzat területén – alapító okiratának megfelelő – rendszeres tevékenységet végző civil szervezetek részére. A pályázatok benyújtásának határideje 2024. január 15, a nyári táboroztatás költségeinek támogatására irányuló pályázatok esetén 2024. március 31. A pályázatokat Vésztő Város Jegyzőjéhez lehet benyújtani, az alábbi Bejegyzés megtekintése

Tisztelt Lakosok!

Az egyre terjedő influenza és felső légúti fertőzések megelőzése, a továbbfertőzés megakadályozása érdekében nyomatékosan javasoljuk az Orvosi Centrumban a szájmaszk használatát, az épületbe való belépéstől az épület elhagyásáig, folyamatosan. Megértésüket és együttműködésüket köszönjük! Dr. Medgyaszai László jegyző

Tisztelt Lakosok!

A Békés Vármegyei Kormányhivatal illetékes főosztálya 2023. december 11. napjától – legalább 30 napra – madárinfluenza megfigyelési körzetet alakított ki – egyebek mellett – Vésztő és Körösújfalu egyes külterületi részein. Annak ellenére, hogy közvetlenül néhány állattartót érint a rendelkezés, javaslom fokozott figyelemmel kísérni a baromfiállomány és a zártan tartott más szárnyasok esetleges fertőződését, szokatlan viselkedését. Bejegyzés megtekintése

Ünnepi hulladékszállítási lakossági tájékoztató

Ünnepi hulladékszállítási rend Vésztőn TAPPE Hulladékgazdálkodási Köztisztasági, Szolgáltató Kft. tisztelettel tájékoztatja Önöket, hogy a karácsonyi ünnepekre való tekintettel a hulladékszállítás időpontja, az alábbi rend szerint változik: Kérjük, hogy a hulladékgyűjtő edényeket, minden esetben reggel 6 óráig szíveskedjenek megfelelő állapotban az ingatlan elé vagy a gyűjtőpontra kihelyezni! A közszolgáltatással kapcsolatos részletes információkról, ügyintézésről a www.tappe.hu oldalon Bejegyzés megtekintése

TÁJÉKOZTATÁS

A magasabb összegű családi pótlékban részesülő, vésztői bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyek, jövedelmi és vagyoni körülményeiktől függetlenül,egyszeri pénzbeli támogatásra jogosultak. A támogatás iránti kérelem november hónapban benyújtható a Vésztői Közös Önkormányzati hivatal 6. számú irodájában. A kérelemhez mellékelni kell a magasabb összegű családi pótlékot igazoló dokumentumot. A benyújtás határidejének túllépése jogvesztő.