29/2026.(III.25.) határozat melléklete
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Vésztő Város Önkormányzata a kulturális intézményben foglalkoztatottak munkaköreiről és foglalkoztatási követelményeiről, az intézményvezetői pályázat lefolytatásának rendjéről, valamint egyes kulturális tárgyú rendeletek módosításáról szóló 39/2020. (X. 30.) EMMI rendelet 5. §-a alapján
PÁLYÁZATOT HIRDET
A Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely Múzeum igazgatói beosztásának betöltésére
A beosztáshoz tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
Közgyűjteményi intézményvezetőként feladata az intézmény szakszerű és törvényes működtetése, a takarékos gazdálkodás, a munkáltatói jogok gyakorlása és a döntéshozatal az intézmény működésével kapcsolatban minden olyan ügyben, amelyet jogszabály, vagy egyéb szerződés, szabályzat nem utal más hatáskörbe. Az intézmény irányítási, ellenőrzési, munkáltatói feladatainak ellátása, alapító okirat szerinti feladat ellátása, kapcsolattartás a fenntartóval.
Pályázati feltételek:
- mesterfokozatú végzettség és szakirányú szakképzettség, jogász vagy közgazdász szakképzettség,
- Közös Európai Referenciakeret (KER) szerinti B2 szintet elérő idegennyelv-ismeret,
- a végzettségének és szakképzettségének vagy az intézmény alaptevékenységének megfelelő jogviszonyban legalább három éves szakmai gyakorlat,
- a megbízás időpontjában vezetői gyakorlattal rendelkezik,
- a munkakör betöltésének feltétele államháztartási és vezetési ismereteket nyújtó, legalább 120 órás képzés (a továbbiakban: képzés) igazolt elvégzése. Ennek hiányában a vezető állású munkavállalói munkakör betöltését követő két éven belül köteles a képzést elvégezni és az azt igazoló okiratot be kell mutatni a munkáltatói jogkör gyakorlójának. Aki a képzést határidőben nem végzi el és a képzés elvégzését igazoló okiratot nem mutatja be, a munkakörben nem foglalkoztatható tovább. (Mentesül a képzés elvégzésének kötelezettsége alól, aki jogász vagy közgazdász szakképzettséggel rendelkezik, vagy a képzést az intézményvezetői munkakör betöltését megelőzően elvégezte és azt okirattal igazolja.)
- magyar állampolgárság,
- büntetlen előélet és nem áll a tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt,
- cselekvőképesség.
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
- a pályázottal azonos típusú intézményben szerzett vezetői tapasztalat
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
- részletes szakmai önéletrajz,
- a feltételként előírt végzettséget, szakképzettséget, szakképesítést, nyelvismeretet tanúsító okirat(ok) másolata,
- a feltételként előírt szakmai és vezetői gyakorlatról szóló igazolás(ok) másolata,
- az intézmény vezetésére vonatkozó, szakmai helyzetelemzésre épülő, fejlesztési elképzeléseket is tartalmazó szakmai és vezetői program,
- igazolás a 39/2020. (X. 30.) EMMI rendelet 4. § (1) bekezdés szerinti államháztartási és vezetési ismereteket nyújtó, legalább 120 órás képzés elvégzéséről vagy nyilatkozat arról, hogy a vezetői munkakör betöltését követő két éven belül a képzésen részt vesz, vagy igazolás a képzés elvégzésének kötelezettsége alóli mentességről,
- három hónapnál nem régebbi eredeti erkölcsi bizonyítvány, amely tartalmazza azt is, hogy a pályázó foglalkozástól eltiltás hatálya alatt nem áll,
– nyilatkozatok:
- nyilatkozat a bérigényről,
- hozzájárulás a pályázati anyagban foglalt személyes adatok pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez,
- hozzájárulás, hogy a pályázati anyagot a véleményezésre jogosultak megismerjék,
- az Mt. 211. § szerinti összeférhetetlenség hiányáról,
- a pályázat nyílt vagy zárt ülésen történő tárgyalásáról,
- arról, hogy nem áll cselekvőképességet kizáró vagy korlátozó gondnokság alatt,
- vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítéséről.
A munkakör betölthetőségének időpontja: A beosztás legkorábban 2026. október 15. napjától tölthető be.
A vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre, 2026. október 15. napjától 2031. október 14. napjáig szól.
Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő (munkarendje kötetlen).
A munkavégzés helye: Békés megye, 5530 Vésztő-Mágor, Történelmi Emlékhely
Illetmény és juttatások: Az illetmény és az egyéb juttatások megállapítása a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény alapján, a felek közötti megegyezés szerint.
A pályázat benyújtásának határideje: 2026. július 31.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Karakas Anikó polgármester nyújt a +36 30 742 1276 -as telefonszámon.
A pályázat elbírálásának módja, rendje:
A pályázatokat a 39/2020. (X. 30.) EMMI rendelet 6. § (1) bekezdésében megjelölt tagokból álló szakmai bizottság véleményezi.
A megbízásról a pályázatok elbírálását megelőző bizottsági véleményezést követően Vésztő Város Önkormányzat Képviselő-testülete dönt, fenntartva a jogot arra, hogy a pályázati eljárást eredménytelenné nyilvánítsa, illetve amennyiben a benyújtott pályázat a pályázati kiírásban meghatározott pályázati feltételeknek nem felel meg, a kiíró érvénytelennek tekinti, annak bizottsági véleményezésétől eltekint.
Mivel az intézmény területi múzeumnak minősül, a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 46.§ (3) bekezdése értelmében a területi múzeum vezetőjének megbízásához a miniszter véleményét előzetesen ki kell kérni.
Az intézménynél újonnan létesített jogviszony esetén a munkaszerződés megkötése az Mt. 45. § (5) bekezdése alapján 3 hónap próbaidő kikötésével történik.
A pályázat elbírálásának határideje: 2026. szeptember 30.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázatot postai úton Vésztő Város Polgármestere címére (5530 Vésztő, Kossuth Lajos utca 62.) kell benyújtani, „Múzeum igazgató” megjegyzés borítékon történő feltüntetésével.
A pályázati kiírás további közzétételének helye:
Vésztő város honlapján: www.veszto.hu
A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:
A pályázat iránt érdeklődő a pályázat elkészítéséhez szükséges tájékoztatást megkapja, az intézményt megismerheti.