A Sinka István Művelődési Központ, Népfőiskola és Városi Könyvtár Észak-Békés egyik jelentős, helyi és térségi feladatokat ellátó közművelődési intézménye. Többször nevet váltott, átalakult, változtak működésének feltételei, de mindvégig az maradt, amiért létrehozták: a helyi közművelődés legfőbb színtere, a vésztőiek, a vésztői közösségek találkozóhelye.
A művelődési központ impozáns épülete több mint harminc éve épült, és a városházával valamint a református templommal együtt azóta is meghatározza a városképet. A nyolcvanas évek második felében az akkori városvezetés kezdeményezésére a lakosság összefogott, téglajegyeket vásároltak, hogy felépülhessen új művelődési otthonuk, és ez a tény mindmáig befolyásolja a település lakóinak viszonyát az intézményhez. Sajátjuknak tekintik, figyelemmel kísérik a benne folyó munkát, a programokat, a változásokat, fejlesztéseket, és véleménynyilvánítással, együttműködéssel, önkéntességgel segítik a kitűzött céljaink elérését.
A művelődési központ közvetlen szomszédságában található a városi könyvtár épülete, melynek tervezett átalakítása, felújítása után a későbbiekben a népfőiskolai programoknak, képzéseknek is helyt fog adni, így a város központjában létrejöhet egy korszerű térségi feladatokat is ellátó tudásközpont, komplex kulturális infrastruktúrával és technikai háttérrel.
Az intézményünk tevékenységének négy fő pillére: a közösségi művelődési támogatása, rendezvényszervezés, könyvtári szolgáltatások és a népfőiskolai tevékenység. A legfontosabb szakmai feladataink: a település hagyományainak ápolása, a hagyományőrző közösségek életre hívása, működtetése, a helyi és térségbeli civil szervezetek, egyesületek támogatása, az ifjúság kulturális életének fejlesztése, érdekérvényesítési, művelődési kezdeményezéseinek segítése, felnőttképzési programok szervezése, az egész életen át tartó tanulás lehetőségeinek megteremtése, nemzetközi kulturális és közművelődési kapcsolatok ápolása. Az elmúlt években tudatosan törekedtünk arra, hogy kulturális és képzési programjainkkal csökkentsük a térségünk hátrányos helyzetéből adódó társadalmi egyenlőtlenséget. Több olyan európai uniós projektünk volt, melyek megteremtették a feltételeket, hogy lehetőséget biztosítsunk a helyi közösségek fejlődésének, a fiatalabb korosztályok megismerhessék saját hagyományaikat, önmaguk képességeit, kitekinthessenek az európai kultúrára. Részt vettünk a helyi intézményekkel, civil szervezetekkel közösen olyan nemzetközi oktatási és kulturális programokban, melyek a nemzetek közötti együttműködést erősítették.
Az intézmény szakmai tevékenységének elismeréseként 2016-ban és 2019-ben is megkapta a Minősített Közművelődési Intézmény Címet.
Elérhetőségek
Igazgató: | Csősz Ferenc |
Cím: | 5530 Vésztő, Kossuth u. 43-47. |
Telefon: | 66/477-037 |
E-mail: | muvkozpont@veszto.hu muvkozpont.veszto@gmail.com |
Facebook: | www.facebook.com/sinka.kozpont |
Web: | www.muvkozpontveszto.hu |
Könyvtárvezető: | Csüllög Viktória |
Cím: | 5530 Vésztő,Kossuth u. 49-51. |
Telefon: | 66/477-016 |
E-mail: | konyvtar@veszto.hu |