Kis Bálint 1772-ben Vésztőn született és 1853. március 25-én Szentesen hunyt el, református lelkész, történész, pedagógus, a Magyar Tudós Társaság levelező tagja. Sokoldalú szakírói munkásságából különösen a magyar őstörténetre vonatkozó kutatásai és néprajzi jelentőségű feljegyzései emelkednek ki.
A Debreceni Református Kollégiumban folytatott teológiai tanulmányokat. 1795-től 1798-ig a vésztői népiskola rektora volt, majd 1798–1799-ben a jenai egyetem előadásait hallgatta. Útban hazafelé rövidebb tanulmányutat tett a Német-Római Birodalomban, főként annak csehországi és ausztriai részében. Ezt követően több mint ötven esztendőn át, 1799-től haláláig a szentesi református eklézsia lelkésze volt. Ezzel párhuzamosan 1835-től Csongrád vármegye táblabírájaként, 1836-tól a békés–bánáti református egyházmegye espereseként és iskolai felügyelőként is tevékenykedett. Találmányát, a szentesi vaseke lerajzolása és elkészítése módjának előadása című munkájában ismertette saját eketalálmányát, amivel kora mezőgazdasági munkáját forradalmasította. Kis Bálint (aki érdekes módon Vésztőn Kis Bálintként, Szentesen Kiss Bálintként írta nevét) munkásságával, mind a vésztői, mind a szentesi reformátusok, valamint a kultúrát szerető emberek életében kiemelkedő szerepet játszott, eketalálmányával pedig a földművelők munkáját könnyítette meg.