2018. december 14.    Péntek    , Szilárda névnapja Vésztő


Vésztő















Nézettség: 4655548





HAGYOMÁNYAINK

Felgyorsult világunkban egyre nagyobb szükség lenne arra, hogy egy kicsit megálljunk és visszatekintsünk a múltba. A múlt magába foglalja azokat a szokásokat, hagyományokat, amelyek évszázadokon keresztül életbe vágóan fontosak voltak egy-egy közösség számára.

A hosszú évek során, a technika fejlődése és az életmódváltozások következtében a régi szokások eltűnőben vannak, vagy átalakulóban vannak. Sajnos a népi élet szokásaiból nem sok maradt ránk, vésztőiekre.

Néhány területre mégis érdemes felhívni a figyelmet, így az olyan mesterségek hagyományaira, amelyek meghatározó szerepet játszottak az itt élők életében és még ma is él településünkön: szövés, fonás, agyagozás. Mivel Vésztő és környéke lápos, mocsaras volt, így a természeti adottságok is kedvezőek voltak az említett tevékenységek alapanyagának előállítására (agyagbányászat, kendertermesztés, vesszőtermelés).

Fazekasság: az egyik legrégibb mesterség. Az agyagedények készítése, eredetileg női házimunka volt. A lábítós korong megjelenésével vált férfimunkává. A fazekasok eleinte saját közösségüknek készítették edényeiket, később a vándorló fazekasok nagyobb területet láttak el. A fizetség annyi termény volt, amennyi az edénybe fért. Főleg konyhai edényeket készítettek: kancsó, köcsög, korsó, fazék, tányér, szilke, csupor, de más használati eszközök is készültek: virágcserép, gyertyatartó, butykos, kulacs, csirkeitató. A fazekasmesterek a helyi szokásoknak megfelelően díszítették edényeiket, különböző mintákkal, színekkel, technikával. Funkcióitól függően mázas, illetve máztalanok voltak.
A fazekas mesterség olyan formában éledt újjá településünkön, hogy a művészeti oktatás egyik ágát képezi, valamint a Kis Bálint Református Iskola nyári táborában is évről-évre közkedvelt tevékenységgé vált. Ezen kívül a vésztői Négyszínvirág Óvoda egyik tagóvodája is beépítette nevelési programjába.

Kosárfonás: ugyanúgy, mint a többi kézműves tevékenység az ember életét és munkáját tette könnyebbé. A vesszőfonásnak a mai életünkben is lényeges szerepe van. Alapanyagnak a különböző fűzfajták (kenderfűz, cinegefűz, mandulafűz) vékony ágai, de más bokrok, fák fiatal ágai is alkalmasak. Ezeket a vesszőket lombhullatás után, az első fagyokat követően lehet vágni, folyók ártereiben, lápos területeken. Felhasználásuk "zölden" nyersen történik. A másik nyersanyag a termesztett amerikai fűz, amelyet főznek és hántolnak. A durvább, hámozatlan vesszőt a különböző kaskötésre használták pl.: fáskas, méhkas, szakajtókosár. A vékonyabb hámozott, gyakran hasított vesszőből készültek a különböző alakú, nagyságú kézi kosarak, valamint a fonott bútorok.
Vésztőn, hosszú ideig a helyi termelőszövetkezetek működtetett kosárfonó üzemet, de ma már csak otthon készít néhány mester vesszőből használati tárgyakat. Ezenkívül a már fent említett nyári, művészeti táborban éled újjá, illetve az óvodában, kézműves hét alkalmával elevenítik fel ezt a tevékenységet.

Szövés: alapanyaga a kender. A kendermetszés után még sok nehéz munkával jutottak a szövőanyaghoz. A növényt ősszel felnyűtték, kévébe kötötték, áztatták, majd kúpokba állítva szárították. Ezután kendertörővel megtörték, majd lábbal dörzsölték, hogy a szálak finomodjanak. A további tisztítás gerebenezéssel (fésüléssel) történt, majd következett a guzsalyazás (fonás), aminek az eszköze a rokka volt. A kész fonalat kimosták, sulykolták, szárították és felgombolyították. Ezután következett a szövés, ami komoly tudást és gyakorlatot kívánt és kíván ma is. Ez látható is, ha ránézünk egy eredeti szövőszékre.
A szövés lényege, két egymásra merőleges, egymást keresztező fonalrendszer, melyet a szövés által szövetté formálunk. A függőlegesen haladó szál a láncfonal, más néven felvetőszál, a vízszintes a vetülékfonal. A szövés eredményét az alapanyag minősége határozza meg. A durvább fonalból készült zsák, szalmazsák, tarisznya, a kevésbé durva anyagból olyan használati eszközök, mint pl. abrosz, falvédő, törölköző, lepedő stb. A finomabb fonalból úgynevezett sima vásznat szőttek, ami fehérnemű és a felső ruházat alapanyaga lett. Ma már készen vásárolt fonalat, szövőanyagot használnak a szövők és leginkább faliszőnyeget, szőnyeget készítenek belőle.
Településünkön több szövőmester is végzi ezt a munkát, de a nyári táborokban és óvodákban is él ez a tevékenység.

Népdalkör
Az említett tevékenységek közben, de általában a falusi élet tevékenységei közben, sokat nótáztak, énekeltek az itt élő emberek. Ez ragadta meg a XX. Század elején Bartók Bélát is, és ez indította népdalgyűjtő útjára településünkön, Kertmegben és Sziladon. Szervezett népdalcsoportok is alakultak abban az időben dalegylet néven, de ekkor még csak férfiak járhattak oda. Később a Kisgazdakör működtetett ilyen éneklő csoportot. Mivel színjátszó kör is alakult, lehetőség nyílt arra, hogy lányok is bekapcsolódjanak a kör tevékenységébe.
1971-ben megalakult a Menyecske kórus, amely ma Hagyományőrző népdalkör néven működik. Kezdetben csak helyi rendezvényeken vettek részt, később már a KÓTA tagjaként, sok népzenei versenyen léptek fel. Bartók Béla által gyűjtött népdalok továbbadásáért arany, ezüst fokozatokat és Nívódíjat kaptak. Több mint három évtizedes együtténeklés eredményeként a Népdalkör megkapta a legmagasabb Arany Páva díjat. Népdalaikról a Magyar Rádió is készített felvételeket több alkalommal. A népdalkör, tagja a 100 tagú Sárréti együttesnek, amely négy település (Füzesgyarmat, Körösladány, Szeghalom és Vésztő) összefogásával jött létre. A vésztői népdalok mellett énekelnek nagykunsági, szatmári, szabolcsi, dunántúli és erdélyi dalokat is.

Fafaragás, bútorfestés, tojásfestés, mézeskalács
A pásztorok legeltetés közben kisebb használati tárgyaikat díszítették faragással. Térségünkben és a településünkön ma is él a fafaragás hagyománya. Nyári táborok alkalmával határon túli mesterek is oktatják ezt a mesterséget.
A településen jellemző volt az épülete fa szerkezeteinek díszítése, melyek a mai napig fennmaradtak. Ezek összegyűjtését és kiadványba szerkesztését vállalta Szerkáné Bíró Piroska: Épületek fadíszei öt sárréti településen címmel.
A fa tárgyak díszítése a faragáson kívül viaszolással és festéssel történt régen. Igazi hagyománya településünkön a faragásnak van, de megjelent az utóbbi időben a bútorfestés is.
A tojásfestés és mézeskalács készítés szintén új életre kelt főként a nevezetes kapcsolódó jeles napok idején.

 




Vésztő

[Vésztő bemutatása] [Önkormányzat] [Képviselő-testület] [Helyi rendeletek] [Testületi ülések jegyzőkönyvei] [Intézmények]
[Hírek] [Programok, rendezvények] [Gazdaság] [Turizmus] [Sport] [Térkép] [Vendéglátás, Szálláshelyek]